A lehotai másképp királylehotai,kisrákói és bisztricskai Lehoczky nemzetség

a LEHOCZKYNEMZETSEG.HUPONT.HU HONLAP kiegészítő honlapja Lehoczky család története Országos Széchényi Könyvtár: ISBN 978-615-02-0132-0 Írta: Lehoczky József

2. fejezet


Jelentősebb családtörténeti Időpontok az oklevelek és iratok alapján:


A család történetének és a Túróc vármegyei ősnemes családok történetének is a leghíresebb eseménye volt, amikor a Muhi pusztai csatavesztés után IV. Béla királynak menekülnie kellett a tatárok üldözése elől, a túróci ősnemes családok vitéz kis csapata védte és menekítette a királyt. Tízegynéhányan voltak a vitézek, velük néhány püspök. Ők voltak akik kitartottak a király mellett, és védték. Előbb Ausztriába vágtattak, hogy Frigyes hercegtől segítséget kérjenek, ő azonban letartóztatta őket, és kizsarolta IV.
Béla feleségétől, Mária királynétól, hogy fizesse meg IV. Béla tartozását amit a tatátok elleni
védekezésre kapott az osztrák hercegtől. Ezután a királyi család a dalmáciai Trau várába mekekült, és itt várta ki a tatárveszedelem végét. (Trau várában született meg Árpádházi Szent Margit is.) IV. Béla király a hozzá hű vitézek közé, Túrócba költözött, és innen, Znióból ( Túróc várából, másik régi nevén TURUL VÁRÁBÓL) kezdte meg újjászervezni az országot. 1244-1252 között, Buda várának első szárnya megépültéig, innen adta ki rendeleteit, innen irányította az országot. ( Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt- Athenaeum 1899;- )
A túróci őscsaládok tradíciói és címerei ennek emlékét őrzik. Ezek a családok a sok évszázad alatt egymás sokszoros rokonai lettek,  szétágaztak, és az ország előkelő nemesi és főúri családaival fonódott össze történetük.

Csernyik a mai Lehoczkyak egyenesági őse.
1244. nov. 22-én kapott Csernyik Terra Rakouch birtokra adományt, mivel az oklevél szerint,
fiatal kora óta szolgálta IV. Béla királyt, mint hírvivő, és a Muhi csata után kitartott mellette a
nehéz napokban is.

Ezt a birtokadományt, mint a család legrégebben ismert okleveles  birtokadományát tekintették a későbbi időben nemesség adományozásnak, mivel az Árpád- korban a birtokadományozás azonos volt a nemesség adományozással! (IV. Béla adománylevele)

Azonban a családnak a magyarországi története ennél régebbi, mint azt az előző fejezetben
olvashattuk!

1299-ben a Rechk comes és rokonsága levéltárban olvasható, hogy Seraphil comesnek
(Pongráczok ősének) a Máriássyak ösével folyt perében Rechk fia Pál comes és Kozma fia Lauren
comes (Lork) tanuskodnak, Wizweres birtok ügyében, hogy azt a király nem adományozhatja a
Máriássyak ősének, mivel az ősi birtokuk. Ekkor IV. László király elrendeli, hogy ők és velük 60
túróci, szepesi és sárosi hozzájuk hasonló nemes tegyen erre esküt. (Rechk comes és rokonsága
levéltár)

Ez mutatja, hogy az északi Zólyomerdő tartományban ősi birtokaik voltak, még a III. Béla király által elrendelt jogi írásbeliség előtti időből, és ebben a határtartományban az ősi családok
annyira ismerték egymás birtokjogait, hogy erre esküt tehettek, mert az ősi időben a birtokjogot
a többi nemes igazolta.

Rechk comes a Próayak őse volt, fia Pál comes pedig Kozma fia Lauren comesnek az
unokatestvére volt. Csernyik, a mai Lehoczkyak őse, Lauren comesnek (Lorknak) és Bekének a
testvére volt.- lásd: 1563. évi nemességmegerősítés és címerújítás szövegét!
Zólyomerdő az ország északi részén határvidék volt, több későbbi vármegye született belőle:
Zólyom, Sáros, Túróc, Liptó és Árva vármegyék. Élén a zólyomi erdőispán, "Procurator
Zolomienzis" kormányzott.

1284-ben kapta, királyi adományként, Lork (Kozma fia Lauren comes) Kis-Bisztrichát (a későbbi Jahodnikot, mely ma Túrócszentmárton része), ami akkor még nagy terület volt, és felért
Szklabinyáig és a Vágig, különösképpen, mert Lork felvásárolt birtokokat "jobbágyfiúktól". ("filli
iobbagioni" =vármegyei nemesek fiaitól) A két Bisztricska, vagyis Villa Bistrycha (Túróc- Beszterce, a mai Bisztricska) és Kis-Bistrycha, (másnéven Jahodnik) együtt "Bistryciaként" neveztetett a régi iratokban, mint "Jordánföld nyugati szomszédja".
(Jan Sykura: Miestopicné dejini za Turca- Túróc megye helytörténete- 1244. Szlovák Tud.
Akakadémia.)

1324-ben Beke fia János, Villa Bisztrichát kapta I. Károly királytól, a mai Bisztricskát!! Mert
Danch mester zóloyomi ispán familiárisaként harcolt Csák Máté ellen, s anyai unokatestvérei, a
Senicei Tholtok is vele harcoltak. (Túróci registrum)

1349-ben Beke fia János (Bisztereczi János) anyai unokaterstvéreinek, a Senicei Tholtoknak
(Selmeci Tholtok) adta a Túróci Konvent előtt Villa Bystrichát, a mai Bisztricskát. (Horváth
Sándor: Túróci Regesták, és Túróci Registrum 1391.)

1358-ban Kisrákói Péter kapja I. Lajos királyról Zólyom vármegyében Alsó Lehotát. (Petrik Lehotaya)

1361. június 24-én I. Lajos király örökös használatra, minden ott lévő jövedelmével, és minden ott lévő felszereléssel, adományba adta (Egid De Ganh) Hank nembéli Egyednek és fiainak, Baranabásnak, Miklósnak és Kristinnek, és az összes örököseiknek, örök időre, az ő királyi
vadászterületeit, a későbbi Királylehotát, melynek határa a Vág folyótól a Liptói megyehatárig,
valamint Királyhavastól, a Vág forrásától a Boca patakig terjedő hatalmas terület volt.
(Királylehota 1361. évi adománylevele)

1388-ban Orosz Mihály Hradeki várnagy megszökteti Hank Barnabás lányát, Dorottyát, így
próbálja megszerezni Királylehota birtokát. ( Ph.Dr Vitek és Bizub királylehotai Lehotsky könyv
2008.; Liptó vármegyei jegyzőkönyvek)

1390. Július 5-én Zsigmond király megerősítette Hank Barnabást és minden későbbi örökösét
Lajos királynak, fejedelmi elődjének adományában, örökkön örökké!" Perpetuum perpetue..."
(Királylehota 1390. évi adománylevele)

Hank Barnabás kitagadta a lányát és Kisrákói unokaöccsei örökölték Királylehotát, így lett
minden Lehoczky Kisrákónak is, és Királylehotának is az ura.

1391. Túróci Registrumban: Terra Rakouchon birtokol Jakab pap és Lőrinc, Pál fiai.

1399-ben Kis-Rakói (De Rakouch) Pál fia Lőrinc,- Jakab, Márton és György fiai neveikben eltiltja
Kisrákói Pétert, Pál fiát, Kisrákói birtokrésze eladásától a Túróci Convent előtt. (Nagy Iván:
Rakovszky levéltár; Túróci Convent levéltára)

1410-ben (Királylehotai) Lehotai György pereskedett a szomszédos Szentiványiakkal, a Bocai aranybányák miatt, mivel a  Szentiványiaknak királyi privilégiumok volt, hogy a birtokaikon és a Boca patakban csak ők bányászhatnak aranyat. De Királylehota királyi birtok nem esett a Szentiványiaknak szóló adomány alá, mivel Nagy Lajos király minden jövedelmet és használati jogot és felszerelést Egyednek és fiaianak, és azok örököseinek adott,- így a bányajogot is.
A per 12 évig tartott. A Túróci Convent végül a határt 1422-ben a Boca patakban jelölte ki!
(Ph. Dr Vitek és Bizub: Királylehotai Lehotsky könyv -2008.)

1411-ben Kisrákói Jakab és Márton, kinevezett királyi emberek.(Jakab et Marton De Rakouch. -
Necpáli Justh levéltár 84. és 85. irat.)

1413-ban kihal Lork ága. (Lork ágán Jahodniki György fia János fia Lőrinc az utolsó élő
családtag.) Jahodnyk (Kisbysztrichka) birtoka visszaszáll a koronára.

1414-ben Zsigmond király meghagyja a Túróci Conventnek, hogy Jakabot, Rakouchi Lőrinc fiát, a kisrákói birtok iránt Kisrakói János ellen támasztött pörében idézze meg! És az ügy kivizsgálására Tarnóczy Márk fiát Jánost, Nagy-Rakói Tamás fiát Istvánt, vagy pedig Valentfalvy Lászlót küldje ki! (Nagy Iván: Rakovszky levéltár; Túróci Convent levéltára)

1459-ben Lehoczky János vitéz Mátyás király szolgáltába áll. Egyik megszervezője és egyik
vezetője volt a Fekete Seregnek. (Némely állítások tévesen azonosnak vették Haugwitz Jánossal,
akinek arcán fekete vágott seb volt, és állítólag róla kapta volna a nevét ezért a fekete sereg. De
ez tévedés, a két személy nem azonos. Haugwitz János csak 1488-ban került Mátyás király
szolgálatába, és a sereg vezéreként Mátyás király 1490. évi halála után a sereg maradványaival
kivonult az országból, Ausztriába! lásd: Hanuš Haugvic z Biskupic)

1480-ban Lehoczky Mihály Túróc vármegyébe küldött királyi főember.

1510-ben Lehoczky János Túrócban királyi megbízott főember. Probus vir.

1511-1512-ben. Kisrákói Lehoczky Máté megvásárolta 200-200 aranyforint örök áron a
Tholtoktól a Túróc vármegyei Bisztricskán lévő negyedrészeiket, mely területet még 1349-ben a
Tholtok őseinek, anyai unokatestvéreinek ajándékozott Beke fia János, akinek nem volt fia,- és az unokatestvérei fegyvertársai voltak a Csák Máté elleni harcokban, amely tettekért kapta ő
adományba 1326-ben Villa Bisztrichát I.Károly királytól.
(Nagy Iván: Magyarország családai- Selmeczi Tholt fejezet)

1551-ben a Lehoczky család tiltakozott, mert Királylehota birtokjogait rendszeresn megsértették a szomszéd birtokosok, elfoglaltak számos részt. (Ph Dr Vitek-Bizub)

1551-ben Lehotai Lehoczky Menyhért megyei és szepesi hivatalos személyeket hívott, hogy
visszavegye a szomszéd Szentiványiaktól a királybocai aranybányát, mivel az őt illeti.
(Szentiványi család levéltárában.)

1551 karácsonyára, Hradek vára úrnője, Báthory Erzsébet, sértésként, egy zergét és két
süketfajdot küldött ajándékba a családnak,- mert a zerge ugrál, és a süketfajd kiabál. Ezért megy
végül családi követség Bécsbe, I. Ferdinánd királyhoz!
(Ph. Dr.Vitek-Bizub/ Liptó vármegye jegyzőkönyve)

1552 februárjában öt főnyi családi követség ment Bécsbe I. Ferdinánd királyhoz, aki a régi királyi adományokat megerősítette, és új adományban helyreállította a család birtokjogait. (I.Ferdinánd király 1552. évi adománylevele)

1553-ban I. Ferdinánd király új adományát beiktatással megerősítette a vármegye, a
szomszédok jelenlétében, és a birtokjog be lett vezetve a Szepesi Kapitulációs Listába. Ez időtől a családi kompozitorátusi hitbizományban a Lehoczky család tagjai osztatlanul, közösen bírták a hatalmas, közel 60 ezer holdnyi (29,5 ezer hektár) területet,. aranybányával, erdőkkel, folyókkal, patakokkal, hegyekkel, halászásra és őrlésre alkalmas helyekkel stb.

A családi birtokot egy családi választott igazgató és négy ülnök vezette. Később az erdők nagy
részét a kincstár bérelte tőlük, és a bányákhoz használták a fát.
(Ph. Dr. Vitek és Bizub: Királylehotai Lehotsky könyv -2008. - Liptó vármegye jegyzőkönyve
alapján.)

1560. Lehotzky Bálint Túróc vármegye alispánja (Lehotzky András: Stemmatographia)

1563. decemberében I. Ferdinánd király megerősítette a család ősi, törzsökös nemességét, és a " rák hátán álló daru címert adományozta a családnak, mintha azt Terra Rakouch birtok
adományozásakor IV. Béla király adományozta volna. (Címerdományok 1326 előtt nem
történtek Magyarországon,-a korábbi családi címerek önként felvett, és a szokásjog által
szentesített "hagyomány címerek" voltak. A család a "nyakán nyíllal átlőtt szarvas" címert használta korábban, mely önként felvett címer volt) (Szluha)

Az 1600-as években az aranybányák a kincstár kezébe kerültek. Lehoczky Dániel, a Liptóújvári
és Hradeki Kincstári Uradalmak Inspektora, bocai aranybánya vállalkozása csődbement, mert a
bányáját a kicstár kisajátította. (Nagy Iván: Mo. családai, Lehotzky fejezet)

1663-ban Bisztricskán a Lehoczkyak és a Thomkák nagy számú hadat állítottak a török ellen. (Jan Sykura: Miestopicné dejini za Turca- Túróc megye helytörténete- 1244. Szlovák Tud.
Akakadémia.)

1681-ben Lehotzky András, Ugocsa- vármegye jegyzője, Ugocsa vármegyének országgyűlési
követe volt Kováts Andrással együtt (Lehotzky András: Stemmatographia)

1696-98 majd ismét 1705. években Lehotzky György Túróc vármegye alispánja .(Lehotzky
András: Stemmatographia)

1705-ben Bárói rangot nyert Kisrákói és Lehotai Lehoczky Márton, aki mint katona, a török
elleni felszabadító harcokban, Buda, Esztergom és Szeged visszafoglalása során tábornokságig
emelkedett, majd a Franciák elleni háborúban Generál-Feldmarschall (Táborszernagy) rangig
emelkedett, Szászország és Bajorország Generálisa, a volt Blankensteini, a volt Kollonich és a volt Második Forgách Huszárregimentek "Valóságos Ezredese volt", - meghalt párbajban.
(Nagy iván és Lehotzky András: Stemmatographia)
Lehoczky Márton alapította, még huszárkapitány korában, Bottyán János, akkor még császári
ezredessel, a későbbi kuruc tábornokkal, a Nyitrai Gimnáziumot, alapítványt letéve a Gimnázium létesítésére. (Borovszky:  Magyarország vármegyéi, Nyitra vármegye kötet)

1705-1709 Lehoczky Imre Liptó vármegye alispánjaI. (Ph Dr. Vitek-Bizub)

1729. Lehotzky Ádám Túróc-vármegye országgyűlési követe volt Benitzky Tamással együtt
(Lehotzky András: Stemmatographia)

1751-ben Lehotzky Dániel Békés vármegye ülnöke (Assesor et S. Comitis Caus. Cur. Director)
Békés vármegye követe volt Glosz Mátyás alispánnal együtt . (Lehotzky András:
Stemmatographia)

1792-ben Lehotzky Antal Túróc vármegye jegyzője Túróc vármegye országgyűlési követe volt Justh György alispánnal együtt . (Lehotzky András: Stemmatographia)

1792-ben Lehotzky András Pozsony vármegye országgyűlési követe, Olgyai Gáspár megyei
ülnökkel együtt jelölve, Farkas János alispánnal közösen . (Lehotzky András: Stemmatographia)

1832-ben Lehoczky Péter Liptó vármegye alispánja (Ph.Dr Vitek-Bizub)

1838-1843-ban, majd ismét 1848-49-ben Lehoczky Károly Liptó vármegye alispánja. ( Ph.Dr
Vitek-Bizub, és Nagy Iván: Mo.családai: Lehoczky fejezet)

1849. előtt Lehoczky Imre császári és királyi tanácsos Túróc vármegye alispánja, 1852. után a
Túróc vármegyei cs. kir. törvényszék elnöke. (Nagy Iván)

A családból sok volt a híres ember a saját korukban is. Felső- Magyarország fő családainak
egyike volt, elsősorban vármegyei főhivatalokat, és magas bírói tisztségeket töltöttek be, több
alispán, királyi itélőtáblai bíró, császári és királyi tanácsos, és császári és királyi kamarás került ki
a családból.

1895. junius 5. Lehoczky Kálmán Valóságos Belső Titkos Tanácsosnak, a pozsony királyi
ítélőtábla elnökének András, Kálmán és Ágost fiai királyi engedélyt kaptak, hogy régi
nemességük, régi családnevük és régi előnevük megtartása mellett felvehessék nevük mellé a
Semmelweis névet is, és nevüket ezentúl Lehoczky-Semmelweisnek írhassák. (Kempelen Béla: Magyxar nemes családok: Lehoczky fejezet)

A XX. és XXI. század ismert Lehoczky, Lehotzky és Lehoczki nevű híres emberei mind ebből a családból származnak. (Lehoczki írásmóddal a Soltvadkerti -Hartai ágazat írja a nevét. Szlovákiában ma: Lehotszky és Lehocky anyakönyvezéssel
írják a család nevét.) A család neve "királyilag védett magyar név." Ma is a
Belügyminisztérium védelme alatt áll a család neve.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 20
Heti: 76
Havi: 342
Össz.: 25 531

Látogatottság növelés
Oldal: 2.fejezet Jelentősebb családtörténeti Időpontok az oklevelek és iratok alapján
A lehotai másképp királylehotai,kisrákói és bisztricskai Lehoczky nemzetség - © 2008 - 2024 - lehoczkykronika.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »